Amióta világ a világ az ékszerviselés hozzátartozott emberi mivoltunkhoz. Az apró vagy épp óriási díszítőelemek azonban mindig is többről árulkodtak annál, hogy milyen egyéni ízléssel rendelkezünk. Egybecsengtek a karakterünkkel, a hozzáállásunkkal és persze a pénztárcánk tartalmával is. Az elkapkodott megállapításokat még nem hagytuk teljesen magunk mögött, de a státuszunk azért már nem teljesen attól függ, hogy a gyémánt, az arany, vagy a kerámia „a legjobb barátunk.” Kombinálhatunk, próbálgathatunk, bármi a részünkké válhat, amit egy kicsit is önazonosnak gondolunk.
Ha a mesekönyvbe illő környezetünket szeretnénk magunkon viselni, ha az otthonról fakadó emlékek által szeretnénk szimbólumokkal elárasztani az ékszeresdobozunkat, akkor bizony erre is van lehetőség. Nem kell hozzá más, mint egy kis kreativitás, sok-sok idő, na meg egy jó szemöldökcsipesz. A gyantaékszerek megalkotásáról Mikó Barbi belsőépítésszel, ékszerkészítővel, a Bloom The World egyik alapítójával beszélgettem.
Mikor döntöttétek el a nővéreddel, hogy létrehozzátok ezt a szeretetprojektet?
Még gimis voltam, amikor elkezdtük a gyantaékszerek készítését. Egyáltalán nem azért fogtunk bele, mert vállalkozást szerettünk volna indítani, ez csak egy új kreatív hobbi volt a számunkra. Szandival, a nővéremmel gyermekkorunk óta kézműveskedtünk, festettünk, rajzoltunk, papától varrni, mamitól hímezni tanultunk, az alkotás egyszerűen mindig is az életünk része volt. Az első ékszerek a szomszédoknak, a barátoknak tetszettek meg, akik megmutatták az ő ismerőseiknek, így egyre több megrendelésünk lett. Ettől felbátorodva úgy gondoltuk, hogy semmi vesztenivalónk nincs, kimegyünk egy vásárba, egy falunapra, meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Az embereknek nagyon tetszettek az ékszereink, mi örültünk, hogy elkészíthettük őket, ők pedig örültek, hogy viselhették és ajándékba adhatták őket. Később aztán egyre színesebb lett a kínálatunk is, többféle növénnyel dolgoztunk, különböző ékszertípusokkal bővítettük a palettát.
Honnan ered a Bloom The World arculata?
Kétezer-tizenkilencben részt vettem egy Erasmus+ projekten Portugáliában, amelynek témája a vállalkozásindítás volt. Mindegyik kisebb csoport azt kapta fő feladatául, hogy hozzon létre egy képzeletbeli céget, amely a való életben is működhetne. Ötleteltünk a többiekkel, milyen termék kapcsán építhetnénk fel a nemlétező bizniszünket, erre én elmeséltem, hogy a nővéremmel ékszerkészítéssel kezdtünk el foglalkozni. Mindenki odavolt az ötletért, s jobbnak is találták, hogy már egy csírázó gondolatot fejlesszünk tovább. Kitaláltam ott helyben egy cégnevet, a logót pedig közösen rajzoltuk meg hozzá. A többfordulós feladatkivitelezés nyereménye az volt, hogy a képzeletbeli cég logóját ténylegesen elkészíti az olaszországi csapat egyik tagja, Riccardo, aki egyébként grafikus. A mi csoportunk szerezte a legtöbb pontot a többiektől, így a Bloom The World logóját kaptuk, illetve kaptam ajándékba.
A nővéred hogyan reagált a hirtelen jött logóra és megnevezésre?
Miután hazautaztam, természetesen mindent megbeszéltem vele, de nem emlékszem, hogy bármi ellenvetése lett volna. Ez tulajdonképpen át is segített minket egy kisebb megakadáson, amelynek az volt az alapja, hogy a növekvő kereslet miatt Szandival már korábban is létre akartunk hozni egy Facebook oldalt, illetve Insta profilt, ahová feltölthetjük a termékeket, de nem tudtuk, hogy mi legyen a nevünk, mi legyen a borítókép. Ez a rögtönzött ötlet adott egy új lendületet.
Hogyan hatott a közös vállalkozás a testvéri kapcsolatotokra?
Az elején persze megvoltak a tesós veszekedések (felnevet), de egyébként közelebb hozott minket. Főleg a tanulási folyamat során töltöttünk együtt sok időt. A köztünk lévő különbözőségek egyébként az ékszereken is megmutatkoznak. Lehet, hogy külső szemmel nem látszik, de mi mindegyik darabról meg tudjuk mondani, ki melyiket készítette. Van köztük egy megmagyarázhatatlan eltérés, de mégis ugyanoda tartoznak. Most már sajnos egyre kevesebb ideje van mindkettőnknek a főállása mellett, s egyre kevesebbet is dolgozunk közösen, de a főhadiszállás még mindig az otthoni családi ház.
Mi alapján válogatjátok a felhasznált növényeket?
Igyekszünk mindig begyűjteni a szezonális virágokat a kertből, a gangról, sokszor viszünk haza túrázásokról is, hiszen nagyon szép az otthoni természetünk. Ezeket aztán kiszárítjuk, mi leginkább hagyományos módszerrel, a könyvlapok között szoktuk lenyomni őket, de ha nagyobb virágokról, csokrokról van szó, azokat levegőn szárítjuk. A kiszáradást követően pedig dobozokban tároljuk a különböző növényeket.
Milyen munkafolyamat követi a szárítást, milyen anyagokat és eszközöket használtok fel az ékszerkészítéshez?
Kétkomponensű műgyantával dolgozunk, amelyet több rétegben öntünk rá a növényekre. Általában szilikonformát használunk, vagy egyenesen az alapon készítjük el a medált. Minden réteg száradási ideje huszonnégy óra, így egy kifejezetten időigényes folyamatról beszélhetünk. Azért van szükség több rétegre, mert a szárított növény sűrűsége alacsony, így az elmozdulhat, felúszhat a gyanta tetejére. Ha igazán a szebb és precízebb 3D-s formára törekszük, szükséges a rétegezés. Eleinte sárgaréz medálalapokat vásároltunk, mert nem gondoltuk, hogy valaki évekig akarja majd hordani az ékszereinket. Ahogy nőtt a megrendelések száma, úgy tértünk át mi is a minőségibb anyagokra, amelyek nem színeződnek el, ezüstre és nemesacélra. Az egyedüli speciális eszköz, amelyre szükség van az a csiszolótoll, ezzel fényesítjük az elkészült ékszereket. Egyébként pedig egy kifejezetten jó szemöldökcsipesz kell még hozzá, amelyet sokszor nagyon nehéz találni. Mondjuk, ez a szemöldökcsipeszre amúgy is igaz. (felnevet)
Érkeznek speciális megrendelések is? Melyik állt hozzád eddig a legközelebb?
A legkülönlegesebb talán az volt, amikor egy nagyon idős kutyus szőrével érkeztek, mert azt szerették volna megőrizni. Abból konkrétan egy egész szettet készítettünk a megrendelőnek. A szívemhez talán a menyasszonyi csokrokból készített díszek állnak a legközelebb, mert tudom, hogy azokhoz tényleg egy nagy nap, egy életre szóló emlék kötődik. Ez az egyik, ha nem a legnehezebb folyamat, mert rengeteg rétegről beszélünk, amelyeknek egy-egy teljes napot kell száradniuk. Valamennyit nyilván kiveszünk a csokrokból, de igyekszünk ezt úgy megoldani, hogy az összerendezés szempontjából mégse „hiányozzon” belőle.
Gondolkoztál rajta, hogy összekötöd a szakmádat a szerelemgyereketekkel?
Őszintén szólva eszembe se jutott. Belsőépítészetben is sokan használják a gyantát, nyilván más típust, de ez az én stílusomtól távol áll. Nem azt mondom, hogy nem mutatnak jót azok a faliképek vagy bútorok, de én pont azt szeretem ezekben a természetközeli ékszerekben, hogy pici formában jelennek meg. Nem akarnak nagyobbak lenni, mint amilyenek. Nem hivalkodóak. Nem olvadnak belénk, mégis teljesen a részünkké válnak.
Adott neked valami olyasmit ez a hobbi, amit máshol nem találtál meg?
Nyugalmat adott, megmutatta, hogy tehetek rendet a fejemben is, nem csak az asztalomon. Megtapasztaltam, hogyan találhatom meg a káoszban a rendet. Sok mindenbe szeretek belekezdeni, de néha már egyszerűen túl sok, s nem tudom, mihez fogjak először. Mivel az ékszerkészítésnél előre kell tervezni, gyakorolhatom azt, hogyan rendezzem össze a fel-alá szaladgáló gondolataimat. Közben zenét hallgatok, filmet vagy sorozatot nézek, és létrejön egy medál, egy gyűrű, egy karkötő vagy egy gyantába öntött menyasszonyi csokor.
fotó: Bloom The World archívuma